Management / Tehetséggondozás
Brand és Márkaépítés
Laci vagyok az Influenszer Commando megálmodója és tulajdonosa. Félig német, félig magyar vagyok és ugyanennyi időt töltöttem mindkét országban, ami a nemzetközi piac építésében segít. A 20-as éveimben kezdtem el önfejlesztéssel, személyiség- és vezetőképzéssel foglalkozni és azóta is szenvedélyem az emberek és személyiség típusok tanulmányozása.
Ennek a készségnek köszönhetően kiválóan megtalálom a közös hangot mindenkivel, jó érzékkel tapintok rá a különböző karakterek motiváló pontjára.
Így nem volt kérdés, hogy az életem során, már a kezdetektől nagy multiknál tudtam sikerrel marketing projektekre pályázni és elnyerni azokat. Ilyen volt pl az első munkám a Philip Morrisnál egy fél milliárdos közös munka.
Hitvallásom szerint nem az embereket használjuk, hogy üzletet építsünk, hanem az üzletet használjuk, hogy embereket építsünk.
Erősségem az eladás ezt szeretem és ebben is vagyok a legjobb. Mindeki csinálja azt, amihez a legjobban ért. Egy bajnok foci csapatban sem kell mindenkinek Ronaldonak lenni, szükség
van minden egyes tagra, hogy együtt sikereket érjenek el.
Közös munkánk során mindent megteszek, hogy neked is segítsek előrébb jutni a céljaid elérésében.
A média világából jól ismert Bata Mónival szorosan együtt működünk, az ő szakmai pályája egyedülálló országunkban. Szakmai tudása és kapcsolatrendszere nélkülözhetetlen számunkra is.
Egy jó vezető érzi a saját hiányosságait ezért a szakma legjobbjaival dolgozik együtt, így alakult ki a mi szakértő csapunk is.
Szolgáltatásaink folyamatosan bővül, viszont jelenleg a legtöbbet tudjuk nyújtani a piacon az alábbiakból:
- Sajtókapcsolatok kezelése
- Márkaépítés
- Instagram követőszerzés 10,000 - 1 M
- Teljeskörű PR és kommunikáció
- Szocial média tanácsadás, managemet
- Rendezvényszervezés (Vacsoraestek)
- Fotózások szervezése
- Médiaszereplések
- Rádió és egyébb média
Ha Influenszer vagy, adj egy esélyt magadnak, beszélgessünk kötetlenül, és ha úgy ítéled meg, hogy mi jobban tudnánk képviselni , akár egy üzleti tárgyaláson, megtaláljuk a közös munka legjobb megállapodását.