Marics Krisztina

Marics Krisztinának hívnak, harminckét éves vagyok, cirkuszi előadóként dolgozom immár nyolcadik éve.

A cirkuszművészet inkább életmód mint szakma, és aki megszereti ezt a hivatást, annak nagyjából a szabadság szinonimáját fogja jelenti. Amellett, hogy a fellépések lehetősége nettó önkifejezés, egy artista egyszersmind világutazó is.

A világjárás nálam nemcsak a különböző kutúrákra, hanem az önfejlesztésre is ablakot nyitott. Rengeteg inspiráló hatás ért a munkám során, különböző nemzetiségű előadóművészekkel dolgozhattam együtt.

 

Némelyek hatása úgy a bőröm alá kúszott, hogy azt vettem észre, idővel integrálni kezdem az értékeiket a saját életembe. Azok teljesítménye lett a mércém, akik a legjobban lenyűgöztek. Egy svájci cirkuszban jöttem rá, hogy bele kell kezdenem a testépítésbe, mert megismertem egy légtornász lányt, aki izmosabb volt az átlagnál, és elképesztően jól mutatott a színpadon.

A következő évben személyi edzőt fogadtam, és felkészültem az első bikini fitness versenyemre. Két versenyen vettem részt, az egyiken negyedik helyezett lettem. Mindenhol az eredményre kíváncsiak, pedig a legnagyobb dolgot az jelentette számomra ebben a projektben, hogy ezentúl én is izmosabb vagyok, és jobban fogok mutatni a színpadon.
Ez a légtornában, a rúdon és az emelő akrobatikában sem hátrány. A trükkök is könnyebben mennek azóta.

Nem hiszem, hogy tanárként mindezt meg tudtam volna élni, és találkoztam volna a mostani önmagammal. Egyetemi végzettségem szerint testnevelés, illetve magyartanár vagyok. Egyelőre ez a sor üresen leng az életrajzomban, mert nincsenek alatta bejegyezve gyakorlati évek. Úgy érzem, hogy a tanításnak még lesz szerepe az életemben, viszont csakis akkor, ha megtalálom hozzá azt a működési keretet, amiben el tudom képzelni saját magamat, a boldogságomat, ami önazonos lehet számomra.

Előtte azonban ki szeretném adni az első novelláskötetemet, amin jelenleg is dolgozom.

Nem hiába végeztem el a magyarszakot, amikor tehetem, olvasok, és aki sokat olvas, egy idő után égetni kezdik belülről a saját történetei is.
Terveim és céljaim tehát mindig vannak, és amíg a megvalósításba fektetett idő örömet szerez, hiszem, hogy ez jól van így. Hogy amíg szenvedéllyel tudom űzni a céljaimat, addig jó úton járok.

 

Mindig ez az iránytűm.